bokrif

Muszáj megosztanom itt a blogon ezt az interjút vagy könyvajánlót. Több figyelemre szorul az afganisztáni háború és az ebben való magyar részvétel!

Nem fülledt hozzá a fogam. Mármint a kötelezőhöz amivel most kell foglalkoznom. Így hát valami mással kezdtem el foglalkozni, de az éjszakai éhség is jól rám rontott. Mivel kenyérnek híján vagyunk ma, ezért valami más után kutattam a hűtőszekrényünkben, de nem találtam olyat amivel keveset kell foglalkozni és azért mégsem ehetek meg egy fél doboz medvesajtot. Ellenben most van itthon tojás és nincs betervezve semmi, amire félre lennének téve. Adott a helyzet: csinálok valami buggyantott tojást, jól megfűszerezem és... és nem volt kedvem buggyantott tojást buggyantani. Jó, akkor lesz lágy tojás és majd kikanalazom - jött az ötlet. A röpke éjszakai falatozásból már valami komplikáltabb lett. Nem baj. Előtte jól elmosogattam, mert azt úgy kell, meg azért valamiről jó lenne enni, nem csak úgy marékból. Nem szeretem a túl egyszerű dolgokat és mivel amúgy is túl szoktam feszülni/komplikálni ezeket a konyhai barkácsolásokat, elővettem egy csészét, meg mustárt, majonézt, a szokásos fűszereket (darált bors, őrölt paprika, petrezselyem), vajat, sajtot és beraktam négy tojást a bugyogó vízbe. Rövid tétlen percek után a megfogható hőmérsékletre hűtött tojásokat elkezdtem felbontani. Nyilván én vagyok gyakorlatlan, de egyiket sem sikerült szépen felbontani, de legalább a lényeg mind a négyből bekerült a csészébe, ahol a fent említett dolgokkal együtt jól összekevertem (mert a tojások még kellően folyós állapotban voltak - ez lehet, hogy nem jó, de így csészéhez és kavargatáshoz pont megfelelőek lettek). Az itthon mégis fellelt három szelet kenyeret megpirítottam, ez lett a tunkolós eszköz. Majd jóízűen elfogyasztottam és egy újabb mosogatással zártam a történetet.

Nincs ebben sok különös. Nem vagyok szakács, szeretek egyszerű tojásos cuccokat enni, és éhes voltam. Ugyanakkor van két tényező, ami talán megmenti a fenti pár sort az unalmas címkétől. Először is mindezt reggel fél ötkor sikerült összehoznom. Írhattam volna, hogy vacsoráztam, de a reggeli jobb szó. A reggel fél öt nálam vagy a nagyon koránt jelenti vagy -gyakrabban- a nagyon későt. A kötelező miatt alakult ez így és egyben ez a második tényező.

Mindig eszembe jut, hogy ha valamit az ember számára előírnak, legyen az bármilyen jó vagy rossz dolog, attól az ember fiának jól el is megy a kedve rögtön. Legalábbis én mindig így működtem. Nagyon utáltam és nehezen viseltem a kötelező nyári olvasmányokat az általánosban legyenek azok akár érdekesek vagy izgalmasak, mert kötelezők voltak. Hiába lenne egy érdekes téma az egyetemen amiből mondjuk esszét kell írni, amint ez kötelező feladat lesz, jól el is megy tőle a kedvem. Nem vagyok én lázadó típus - annyira. Nem ideologizáltam meg ezt az undort. Nem tudom miért van, de van és érdekes. Most ez a kötelezővel szembeni ellenállásom volt amiből kinőtt ez a nagyon kora reggeli. Amúgy a végeredmény, hogy a kötelező feladat teljesül, csak rossz szájízzel.

A blog is kicsit beleesett ebbe a "kötelező tehát nem tetszik és nem füllik hozzá a fogam" kategóriába. Kitaláltam, hogy majd írok felsőoktatási törvény át(el)szabásának témájáról, de aztán jöttek a súlyosabb dolgok, mint pl. ez az egész nyugdíjmizéria. Aztán beírtam a naptáramba, hogy "blog" és hirtelen az egész kedves véleménynyilvánításból átalakult ronda, gonosz kötelező feladattá. Most majd kitörlöm ezt a feladatot, hátha úgy jobb lesz.